Hogyan szoktassam vissza a gyereket a hálózsákra?

Nemrég mellém ült a játszótéri padon egy nagymama, és elkezdte mesélni, hogy fontos küldetése lesz nemsokára. 4 éves unokája, Emma, nála tölti az egy hetes tavaszi szünetet, és elhatározta, hogy ezalatt az idő alatt vissza fogja szoktatni a hálózsákban alvásra. Megbeszélte a kislány szüleivel is, akik egyetértettek, mert amióta takaróval alszik, hiába takarják be este, éjszaka lecsúszik róla és folyton kint van a dereka és a lába. Aggódnak, hogy megfázik, és már bánják, hogy ilyen lazán kezelték a témát.

Emma kedvenc hálózsákja

Emma nagyon szerette a pillangómintás hálózsákját, hatalmasakat tudott aludni benne, minden este hosszan nézegette és ölelgette a puha anyaga és varázslatos színei miatt. Aztán egy este, a dackorszak derekán elkezdte a minden szülő által ismert variálást, és végül hálózsák nélkül aludt el. Szülei akkor nem láttak ebben semmi rosszat. Gyengéden betakargatták, és jó éjt puszit nyomtak a homlokára.

Csakhogy teltek a napok, és Emma újra és újra hálózsák nélkül aludt el. Mindössze 3 nap kellett hozzá, hogy megszokja, hogy az esti rituáléból kimaradt a hálózsák, és többé esze ágában sem volt a régi szokásnak hódolni.

Hideg éjszakák, álmatlan éjszakák

Az indián nyárból ősz, majd az őszből tél lett, és egyre hidegebbek lettek az éjszakák. Anyukája aggódott, mert sokszor kitakarózva találta hajnalban.  Ettől kezdve anyukája minden éjjel felkelt és átment a gyerekszobába, hogy újra és újra betakarja Emmát. Ezektől az éjszakai kelésektől ismét olyan kialvatlannak kezdte magát érezni, mint amikor még az első évben éjjel is szoptatta a kicsit.

Majd jött a nagymama, és észrevette, hogy itt bizony segítségre van szükség. Úgy döntött, hogy a tavaszi szünetben, amikor kettesben lesz az unokájával, megpróbálja visszaszoktatni a hálózsákra. Csakhogy nem sok ötlete van, hogyan kezdjen neki, mi lesz hatásos.

A játszótéri padon ülve kiöntötte nekem a szívét, és nagyon örült, amikor megtudta, hogy én bizony ezzel foglalkozom.

Milyen tippeket adtam neki?

  • Szőjön mesét köré

A gyerekeknek minden új szokás eladható játékos megközelítéssel. Esti időszakban pedig, amikor nem szeretnénk, hogy felpörögjön, mesével. A gyógyító, ölelő hálózsák, akinek nagyon hiányoznak a kis Emma puha talpai… a szuszogása… Egy fantáziadús, szerető nagyinak nem lehet gond kitalálni egy kedves történetet.

  • Barterezze le!

A jutalmazás, gyerek finom „zsarolása”, hogy ha te ezt megteszed nekem, én is megteszek neked valamit, nem az a nevelési módszer, amire gyakran buzdítok szülőket. De egy-egy fontosabb témában, ha máshogy nem megy, be lehet vetni. Emma biztos örülne, ha kapna egy új babát az alváshoz, és a nagyi örömmel meg is ajándékozza eggyel, ha megígéri, hogy hálózsákban alszik el. Vagy minden nap, amikor hálózsákba bújik, egy mesével többet olvas neki a nagymama. Win-win szituáció.

  • Sose erőszakosan!

A 4 évesek meglehetősen makacsok tudnak lenni. Ha valamit nagyon szeretne a szülő vagy a nagyszülő, tuti, hogy ők épp az ellenkezőjét akarják. Azaz aa-kkaaarrr-jáááák! Ezért jó a mesés, játékos rávezetés, vagy egy megállapodás, amelyben nem kell vitatkozni, csak elérni, hogy a gyerek is szívből akarja, amit mi jónak látunk.

  • Ne adja fel azonnal!

Kitartónak kell lenni, bármilyen új szokást szeretnénk bevezetni, vagy egy régit visszacsempészni az életünkbe. Emma mindössze 3 nap alatt szokta meg, hogy hálózsák nélkül alszik el, ugyanígy 3 nap alatt vissza is tud szokni. Csak következetesnek kell maradni, és a siker nem marad el!

  • Ne tegyen kivételt!

A következetesség azt jelenti, hogy nem teszünk kivételt. Nincs „nnaaaa, csak maaaa, mama”, hanem minden nap hálózsákban aludjon a gyerek! Ha valamiért anélkül alszik el, finoman ráadhatjuk álmában is.
Ez már akkor is fontos szempont, amikor a hálózsák még javában része az esti rutinnak, de hirtelen kánikula lesz. Sok család esik abba a hibába, hogy nyáron elfelejti a hálózsákot, aztán ősszel, amikor újra hűvös van, már nehéz meggyőznie a gyereket a viseléséről. Legjobb, ha le sem szoktatjuk róla, nyárra sem. A megoldás a szezonnak megfelelő vastagságú darab kiválasztása, ami alatt akár egyetlen pelust is viselhet a gyerkőc. A jó minőségű nyári hálózsák alatt nem izzad a gyerek, és nem kell visszaszoktatni a hűvösebb idő beköszöntével sem.

Mit kezdjünk a már nem használt hálózsákkal?

Igyekezet ide, jó szándék oda, játékosság amoda, elképzelhető, hogy a gyerek lezárta a hálózsákos időszakát. A használt Nobile hálózsákok ekkor sem vesznek kárba. Aktív adok-veszek Facebook-csoportunk épp erre szakosodott, Emma nagymamája, vagy akár te is eladhatod itt a kinőtt babahálózsákokat!

Megosztás...Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Címke: , , , , , , , .

Vélemény, hozzászólás?